Kézzel készített, hidegen sajtolt természetes szappanok
A GALADOR szappanok kézzel készülnek, “hideg sajtolás” eljárással, a legjobb minőségű, kizárólag természetes, bőrbarát összetevőkből: olívaolajból, pálma, kókusz és napraforgó olajból, búza és kukoricacsíra, ricinus, kender ,jojoba és avokadó olajból, illetve kakaóvajból. A bőrre gyakorolt jótékony hatás kiegészítésére, minden GALADOR szappan tartalmaz illóolajokat is, melyeket jótékony hatásaikról ismert növényekből nyerünk: bergamot, fenyő, cédrus, eukaliptusz, kömény, geránium, borókafenyő, citrom, levendula, menta, erdeifenyő, pacsuli, rozmaring, teafa, ylang-ylang stb. A szappanok úgy készülnek, hogy az általuk tartalmazott olajak kioldódhassanak, és úgy hassanak a bőrre, mint a bőrre való közvetlen alkalmazáskor (megfelelő higításban).
Fontos tudni, hogy a hideg sajtolás eljárással készülő szappanok a technológiai eljárás következtében glicerinben gazdagok. Ezért tökéletes kölcsönhatás valósul meg a bőrrel, anélkül, hogy mesterséges glicerin-adalékra lenne szükség, mint az iparilag gyártott szappanok esetében.
Az egészséges bőrt valósággal elkényeztetik ezek a szappanok, a beteg bőr pedig áldásként várja ezeket.
Természetes szappan babáknak
A babaszappan kizárólag természetes összetevőkből készül, melyeket a legnagyobb figyelemmel adagolunk, gondosan és szeretettel dolgozunk fel, a kis “fogyasztóra” gondolva. A babaszappanban található egyetlen illóolaj, melyet erős baktériumölő hatása miatt, a megfelelő hígításban használunk, a teafa olaj. A babaszappan az érzékeny, vagy nagyon érzékeny bőrű felnőttek számára is hasznos lehet.
|
Természetes szilárd sampon
Ez is egy szappan, az egyik legfinomabb. Lévén, hogy ricinus és csalán-olajat tartalmaz, nagyon ajánlott a haj ápolására. A ricinus olajban levő aktív összetevők táplálják a haj gyökerét, természetes módon javítják ellenálló képességét és rugalmasságát, visszaadva egészségét és csillogását. Már az első mosás után tapasztalni fogja a termék jótékony hatásait. Lágy vizet használjon, leginkább az esővíz ajánlott. A GALADOR szilárd sampon a festett hajat is felélénkíti, és ajánlott mind száraz, mind pedig zsíros hajra. Az eredmények korpa esetén, vagy ritkábban, szeborreás dermatitisz esetében is pozitívak.
|
Természetes homoktövis szappan
A homoktövis olaj a homoktövis olajos terméséből nyert kivonat, melyet az emberi szervezetre gyakorolt többszörösen jótékony hatásáról ismerünk, annak köszönhetően, hogy vitaminokban (A, C, D, E, K, F), karotinodokban, fitoszteroidokban, nyomelemekben (K,Mg,,Fe), lecitinben, foszfolecitinben, valamint többszörösen telítetlen zsírsavakban gazdag. Emiatt, ránctalanító és tápláló hatásai mellett, a szamártövis olajjal készült szappan jótékony hatású pszoriazis, különböző ekcémák, vegyi és hő égések fagynyomok és lassan gyógyuló sebek esetében.
|
 |
 |
 |
Természetes fenyőrügyes szappan
A szappan alapja a fenyőrügy főzet, és fenyő, valamint erdei fenyő illóolajat tartalmaz. Alkotóelemei miatt fertőtlenítő, hegesítő, gyulladáscsökkentő és reuma-ellenes hatása van. Ugyanakkor a melegvíz által életre keltett illatok beszívása aromaterápiás hatású is.A mindennapi stressz feloldására minden bizonnyal kellemes módszer egy melegvizes fürdő, fenyőrügyes szappannal. Lévén, hogy a növény darabjai benne vannak a szappanban, bőrradírozó hatásai mellett még látványos is. A fenyőolaj illata frissességet és optimizmust sugároz.
|
Természetes mézes szappan
Ez a szappan mézet és méhviaszt tartalmaz. Különleges hatása van a bőrre, és ez nem véletlen. A méz egy igazi csoda. Egyetlen más termék sem ennyire teljes, ennyire jól tolerált és ennyire könnyen feldolgozható. Gondoljunk csak arra, hogy a méz kémiai szerkezete áll a legközelebb az emberi vér szerkezetéhez. El fogja kényeztetni a bőrét. Ajánlott az intim testrészek tisztítására.
|
Természetes zabpelyhes szappan - bőrradírozó
Arclemosó szappan, melyet az egész test tisztítására használhatunk. A szappanban levő zabpehely (melyeket előbb olívaolajba áztatunk), tisztítja és ápolja a bőrt. Nyugtató és élénkítő hatása van. Ezen felül a narancsbőr leküzdésében is segít, enyhe radírozó hatása által. Ez a szappan is ajánlott a bőrbetegségekben szenvedők (ekcémák, pszoriazis stb.) mindennapi tisztálkodásához. Sikeresen lehet használni a nagyon szennyezett kezek tisztításához, például kertészkedés vagy autómosás után.
|
 |
 |
 |
Természetes szagtalanító szappan
Ez a szappan, mely talán az összes közül a legtermészetesebb, egy valóságos csoda. Alaposan tisztít, akkor is, amikor trichomonas-ról, vagy más hüvelyi fertőzésekről van szó, de használható a makacs foltok eltüntetésére is. Ezen felül eltünteti a kézről a kellemetlen hal, hagyma, fokhagyma, üzemanyag, klór, stb. szagokat. Ez a szappan azok számára is ajánlott, akik allergiásak a különböző illatokra.
|
Természetes sárgarépa-lé szappan
A béta-karoténban, A vitaminban, A provitaminban és E vitaminban gazdag sárgarépa-lé, mely e szappan alkotóeleme, gondoskodik a fáradt bőr felfrissítéséről, a ráncok csökkentéséről, a fárasztó munkanap utáni gyöngéd tisztításról. A természetes növényi olajok egyvelege (olíva, kókusz, pálma, kukoricacsíra és tökmag), az illóolajok, és a sárgarépa-lé jótékony hatásúak mind az egészséges bőrre, mind pedig az ekcémákban, furunkulusokban, gombákban szenvedőre.
|
Körömvirágos szappan - zsíros és pattanásos bőrre
A zsíros, szeborreás, pattanásos hajlamú bőr nem csak a serdülők problémája, ugyanis egyre inkább problémát okoz a felnőttek körében is. A körömvirág szappan, mely a zsíros, pattanásos bőrre lett kitalálva, 100 százalékosan természetes alapösszetevői mellett, körömvirág olajat, szamártövis olajat, a kasvirág (echinacea) olajat, rozmaring és teafa illóolajat tartalmaz, melyek bizonyítottan jó hatásúak a bőr aknés hajlamainak leküzdésében. (az illóolajok különösen hatékonyak a fertőzött akné, száraz ekcéma kezelésében, és erősítik a természetes gyógyulási képességet) Fontos megjegyezni, hogy ez mégis csak egy bőrtisztító termék. Nem várhat tőle csodákat. De nagyon fontos az, hogy a már szenvedő bőrt nem éri szintetikus termékek sokasága, melyek jelen vannak az iparilag előállított szappanokban, lemosókban és samponokban.
|
 |
 |
 |
Gyömbérszappan (bőrrák ellen)
Gyömbérrel, szerecsendióval és kakaóval A szakintézmények kutatásaiból és laboratóriumi kísérletekből kiderült, hogy a gyömbérben található vallionidoknak jótékony hatása van a bőrrák megelőzésében. Innen merült fel az ötlet, hogy a gyömbér gyökér őrleményét vagy kivonatát kozmetikumokban és szappanokban használják. A szerecsendió stimuláló, tonizáló és energizáló hatásával segít, a kakaóban található koffein pedig szintén megelőzi a rákos sejtek kialakulását.
|
 |
Az “OK” szappanok azoknak a fogyasztóknak készültek, akik készen állnak más illatokat is kipróbálni, de az általuk kedvelt természetes szappan jó tulajdonságait is szeretnék továbbra is megtalálni (finomság, habzás, hidratálás, stb). Az “OK” szappanok alapanyaga mindig ugyanaz (nagyon jó minőségű), csak az illat változik. Az illatkombinációknál figyelembe vettük mind az egymással rokon csoportokat (az illóolajok rokon-csoportok szerint keverednek jól), mind a Yin Yang egyensúlyt. Az OK szappancsalád: Virágos, Jázmin, Tisztás, Patchouli, Erdő és Rózsa illatokban kapható.
Tudnivalók az ipari szappanokról
Néhány megjegyzés a vegyi, iparilag előállított szappanokról Kémiai szempontból, a szappan egy só, mely egy sav (zsiradék) és egy bázis (nátrium hidroxid-marószóda) reakciójának eredménye, melléktermékként glicerin is keletkezik (egy rész glicerin, három rész szappan). A szappanok ipari előállítási folyamatában az alap összetevő a kellemetlen szagú marhafaggyú (olcsó és könnyen beszerezhető). Ahhoz, hogy egy finom és illatos termék készüljön belőlük, az ipari szappanokba számos vegyszert adagolnak. Így jön létre az a helyzet, hogy az úgynevezett finom és nagyon finom szappanok többsége tartalmazza a mosóporok előállításához használt legtöbb mesterséges anyagot. Említsünk meg néhányat ezek közül: terpinol- irritáló, légzési problémákat okozhat; benzaldehid, amit keserű mandulaolajnak is neveznek, egy érzéstelenítő-narkotikum negatív hatása lehet a központi idegrendszerre és a vérnyomásra; benzil acetát izgatja a tüdőt és a szemet, rákkeltő; nátrium (lauril) szulfát tönkreteszi a bőr természetes zsírállományát, és csökkenti azon képességét, hogy nedvességet tartson vissza (a samponokban tisztító tulajdonságai miatt használják); képes módosítani a sejtek genetikai anyagát (mutagénként ismerik), Japánban arra használták, hogy elősegítsék a baktériumok mutációját; triclosan – nagyon népszerű baktériumellenes szer, ami a 2,4 D műtrágyához hasonlóan, az állatkísérletek során a vérre, májra és vesére nézve mérgezőnek bizonyult. Azt is hozzá kell tennünk, hogy a zsírok és a marószóda reakciója során keletkezett glicerint kivonják, és jó pénzért eladják, helyette pedig alumint használnak, amely nedvesítés érzetét kelti, míg az immunrendszer arra törekszik, hogy eltávolítsa ezt az „idegen testet.” (Forrás: U.S. Federal Food, Drug & Cosmetic Act of 1938 and the February 2001 issue of Better Nutrition Magazine, “The Cure for Cancer” by Hulda Regehr Clark, Ph.D., N.D. & the Internet).
Contact:
Grecu Alexandra, Füstös Gábor E-mail:
This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it
This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it
Tel: +36305998428(english speaking) +36309714888 Fax: +3612913884
|